Korompay György
| Korompay György | |
| Született | Krompecher György 1905. január 3. Budapest |
| Elhunyt | 1991. szeptember 4. (86 évesen) Galyatető |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Házastársa | Várallyai (Weiszer) Edit Irén Gabriella |
| Szülei | Krompecher Ödön |
| Foglalkozása | építészmérnök, városépítész, kutató és szakíró |
| Iskolái | Magyar Királyi József Műegyetem (–1928) |
| Kitüntetései | Hild János-díj (1977) |
| Sírhelye | Farkasréti temető (21/4-1-28)[1][2] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Korompay György témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Korompay György (1941-ig: Krompecher György) (Budapest, 1905. január 3. – Galyatető, 1991. szeptember 4.), építészmérnök, városépítész, elméleti kutató és jelentős szakíró. Egyetemi doktor (1940) és a műszaki tudományok kandidátusa (1967). A Budapesti Műszaki Egyetemen Warga László által alapított városépítési tanszék második vezetője. 1944-ben a front érkezése idején ő vállalta az építészkari hallgatók dániai „mentőakciójának” vezetését, ahol tanártársaival az oktatást is megszervezte.[3] A háború után a Városépítési Tanszék vezetője maradt, egészen 1951-ig, az "egyetemi nagy tisztogatáskor" történt eltávolításáig.[4] 1952-ben áthelyezték az akkor megalapított Városépítési Tervező Vállalathoz (népszerű nevén: VÁTI), ahol településtervezési munkái mellett kiemelkedő jelentőségű urbanisztikai kutató- és szakirodalmi tevékenységet folytatott. Fontos szerepet töltött be a magyarországi városépítési gyakorlatot megalapozó tervezési módszertanok, irányelvek és normatívák kidolgozásával.
Életrajza
[szerkesztés]Édesapja: Krompecher Ödön orvos, rákkutató akadémikus, édesanyja Schulek Erika, Schulek Frigyes építész leánya volt. A Toldy Főreáliskolában érettségizett, építészmérnöki oklevelét a József Műegyetemen 1928-ban szerezte meg. Féléves állami ösztöndíjjal, 1929-30-ban Rómában építészeti és várostörténeti tanulmányokat folytatott.[5] A frissen diplomázott, 25 éves fiatal építészt 1930-ban Warga László meghívta tanársegédjének a Városépítési Tanszékre. 1940-ben doktorált az olasz városi főterek kialakulásáról írt tanulmányával. 1940-ben intézeti tanárnak, 1942-ben rendkívüli tanárnak nevezték ki.
1944 őszén a nyilas magyar kormány azt a döntést hozta, hogy – a jövő értelmiségét az elképzelt új társadalmi berendezkedés számára megmentendő – több egyetemet ki kell telepíteni Németországba. A Műegyetem tanárainak többsége ellenállt a „kitelepítésnek”, de végül is a Mérnök- és Építészmérnök Karról több oktató – köztük számos, később híressé váló szakember – jelentkezett. Az építészeket Korompay György egyetemi tanár, Buna László tanársegéd, Lux Géza, valamint Pelikán József[6] és Somogyi László[7] építészek képviselték. Korompay vállalkozásának indokát Dragonits Tamás Ybl-díjas építész később így írta le:
„...A tanári kar nem akarta a fiatalságot pusztán azok kezére bízni, akiket akkor hirtelenjében neveztek ki a zászlóalj tanáraivá, és akiknek politikai állásfoglalása nyilvánvaló volt, hanem több ülés után felkérte a testület legfiatalabb és egyetlen nőtlen tagját, Korompay Györgyöt, hogy képviseletükben tartson a hallgatósággal. Így került Korompay György, akarata ellenére, pusztán kötelességteljesítésből, a nyugatra induló fiatalság mellé...”
A döntés következménye, a később „dániai kaland” -ként emlegetett kitelepítés története könyvben is megjelent.[8][9]
Korompay Németország kapitulációját követően rögtön megkereste a különböző hatóságokat a diákok mielőbbi hazatérése érdekében. Nyugat-Európán keresztül tett kísérlete nem volt sikeres, majd a Szovjetunió felől, az akkori moszkvai nagykövet, Szekfű Gyula történésznek írt levelet. Végül a Dán Vöröskereszt segítségével 51-en tértek haza.
Pályafutása, jelentősége
[szerkesztés]Egyetemi tanári pályáját az 1950-51-es évek nagy egyetemi „tisztogatása” törte meg: 1952-ben áthelyezték az akkor megalapított Városépítési Tervező Vállalathoz (VÁTERV, a későbbi VÁTI), ahol először tervezőmérnök, majd a Műszaki Fejlesztési Osztály vezetője, végül – 1956 után egészen 1975. évi nyugdíjba vonulásáig – a Tudományos Iroda kutatója lett. Ezután még szerződéssel visszahívták: nyolc évig a Településtervezési Irodán dolgozott.[10]
Pályájának háború előtti egyetemi karrierje 1945 után megtört, a „dániai kaland”, és „polgári” életfelfogása miatt folyamatos hátrányban részesült. Többszöri hivatalos rehabilitálása után 1967-ben nyerhette csak el a műszaki tudományok kandidátusa címet, magasabb tudományos lépcsőfokok elzárva maradtak előtte. Életműve az oktatás, a kutatás és a tervezés között oszlott meg.
Tanítványait – később munkatársait – a település léptékében való gondolkodásra, az egész és a rész történelmileg változó összefüggéseire, a formában megjelenő tartalom megértésére orientálta. Építészgenerációk szemléletét fordította a települési jelenségek és értékek megértése és élvezete felé.[11] Megalapozó jellegűek a települési építészeti együttesekről, műemléki területekről és védelmük irányelveiről készült tanulmányai, szakkönyvei (pl. a „Műemlékek-Városképek” sorozat- és szemléletnyitó „Veszprém” c. monográfiája).
Hajdani tanszékén, annak 80. évfordulójára kiadott emlékkönyvben oktatótárs-utódai a következő sorokkal emlékeznek: „...Egyetemi katedrán 1951 után nem, csak a Mérnöktovábbképző Intézetben oktathatott. Az őt hallgató, még élő építészek beszámolói szerint nem volt vonzó előadó, kisebb körben azonban a nagy tudású, de szerény építész komoly szakmai és szellemi hatást gyakorolt munkatársaira. Életpályája egyike volt a korszak jellemző emberi történeteinek: a szakma „fősodrából” kiszorított „polgári” származású tudós szakemberek sorsának...” 1991-évi elhunytát követően nyughelyét - édesapja társaságában - a farkasréti temetőbeli családi sírhelyen találta meg.
Szakmai közéleti szereplése
[szerkesztés]- MÉSZ (Magyar Építőművészek Szövetsége)
- MUT (Magyar Urbanisztikai Társaság)
- MTA Településtudományi Bizottság
- ÉTE (Építőipari Tudományos Egyesület) többször elnökségi tag
Szakmai-társadalmi elismerései
[szerkesztés]- 1940-ben: egyetemi doktor
- 1957-ben: akadémiai jutalom
- 1967-ben: műszaki tudományok kandidátusa,
- 1977-ben: Hild János-díj
Településtörténeti, esztétikai és műemléki írásai
[szerkesztés]- A városi főterek kialakulása – Tanulmány a középkori olasz városépítés fejlődéstörténetéből (egyetemi doktori értekezés), Budapest, 1940, (még Krompecher néven)
- A Kárpát-medence középkori településformáinak kialakulásáról, Budapest, 1941
- Középkori eredetű református templomok és templomerődök, Budapest, 1942, (In: Magyar református templomok)
- A magyar falu településtörténete és településfajtái, Budapest, év nélkül
- Veszprém városképi és műemléki vizsgálata, Budapest, VÁTI dokumentáció, 1954
- Veszprém (Városmonográfia a Városképek Műemlékek sorozat indító kötete), Budapest, 1956 (2. kiadás: 1957), Műszaki K. (ETO 908.439)
- A városépítészet esztétikai alapismeretei, Mérnöktovábbképző Intézet, Budapest, 1959
- Műemléki együttesek védelmének irányelvei, Mérnöktovábbképző Intézet, Budapest, 1959
- Települések esztétikai elemzése, Mérnöktovábbképző Intézet, Budapest, 1960
- A városépítészet esztétikai vizsgálata, kandidátusi értekezés, Budapest, 1960/1964
- Főterek kialakulása a késő feudalizmus korában (tanulmány), Budapest, 1965
Településtervezési kiadványai
[szerkesztés]- A városrendezés korszerű kérdései (egyetemi jegyzet), Budapest, 1942
- Városépítéstan (egyetemi tankönyv), Budapest, 1951
- A város- és községrendezés alapvető irányelvei (módszertani tanulmány), Budapest, VÁTI, 1956
- Községrendezési irányelvek (módszertani tanulmány), Budapest, VÁTI, 1956,1957,1958,1961
- Lakóterületek felosztásának és kiszolgáló úthálózatának célszerű és gazdaságos kialakítása, Budapest, VÁTI, 1956,1957,1958,1961
- Településhálózati központok vonzáskörzeteinek feltárására vonatkozó munkák (tanulmányok), Budapest, VÁTI, 1965/1971
- Településtervezési irányelvek és mutatószámok – Lakóterületek (módszertan és példatár), Budapest, VÁTI 1971/1973
- Települések közintézmény-ellátása és tervszerű fejlesztése (módszertani munkák), Budapest, VÁTI, 1972/1977
- Települések zöldterület-ellátása (módszertani munkák), Budapest, VÁTI, 1966/1969
- A városszerkezet kialakulásának korszerű problematikája (módszertani munkák), Budapest, VÁTI, 1969/1971
- A zaj elleni védelem városrendezési eszközei (módszertani munkák), Budapest, VÁTI, 1973
- Kereskedelmi létesítmény-ellátás – Tervezési irányelv és mutatószámok, Budapest, VÁTI, 1977
Források és irodalom
[szerkesztés]- BMGE Urbanisztikai Tanszék: Egy tanszék 80 éve, Budapest, TERC Kiadó, 2009, ISBN 978-963-9535-96-1
- Művészeti Lexikon, Budapest, 1966, (2. kiadás: 688–689. o.)
- Kiss Tamás: Településeink múltjából a jövő felé – Településelméleti gondolatok a településről, értelmezéséről… (az MTA VEAB-PAB IX. konferenciájának előadása (177–181. o.), ISBN 963-01-0441-5 (össz.)
- Bartha Tibor: Szia Madár – a Műegyetem építészmérnök hallgatóinak odisszeája a második világháborúban, Koppenhága
- Madaras Jenő: Hamvazószerda, [1993]
- Palasik Mária: A Műegyetemisták Odüsszeiája 1944-1946 (Műegyetemi Kiadó, 2007)
- Hamvazószerda, színes magyar dokumentumfilm, Papp Gábor Zsigmond, 64 perc, 2004, közreműködők: Kajtár Lajos, Kerekes Szilárd, Kovács László, Madaras Jenő, Madaras Jenőné
- Menekülő egyetem, magyar dokumentumfilm, Papp Gábor Zsigmond, 52 perc, 2005, közreműködők: Adamis Géza, Bartha Tibor, Dénesi Ödön, Dragonits Tamás, Hanusz András
- Kiss Tamás: Változó urbanisztika Középvárosok a reflektorfényben, Szombathely/Veszprém, 1986, (KT_ARCHÍV_ VeML.)
- Kiss Tamás: Az urbanizáció (városodás, városiasodás) jellegzetességei Veszprém megyében, Veszprém Megye Kézikönyve fejezeteként, helytelen ISBN kód: 963-9089-001-0
- Kiss Tamás: Rekviem a Belvárosért (riportbeszélgetés a veszprémi városközpont rekonstrukciójáról), A 2013. május 8-án tartott lakossági/közéleti fórum anyaga ill. internet-blog)
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
- ↑ Bartha Tibor: Szia Madár: a Műegyetem építészmérnök hallgatóinak odisszeája a második világháborúban, Koppenhága
- ↑ lásd Katalin leányának részletes visszaemlékezését e szócikk vita-lapján
- ↑ lásd: Római iskola
- ↑ a későbbi szilárdságtan professzor
- ↑ A nyolcvanas évekbren építésügy-miniszter
- ↑ Palasik Mária: A Műegyetemisták Odüsszeiája 1944-1946 (Műegyetemi Kiadó, 2007)
- ↑ Részlet a könyvből: „...A Műegyetem aulájában SAS-behívóval sorozott egyetemisták 1944 decemberében induló vonatszerelvénye előbb Breslauba (Wroclav) szállította a mintegy 100 harmadéves építészt, majd állandó vonatbombázások közepette 1945. február 2-án Halléba érkeztek. Március végén – ugyancsak a város bombázása miatt – Korompay professzor vezetésével a diákok a megszállt, de békésnek ígérkező Dániát választották menekülésük úti céljául. A hallgatók kedvence Korompay György professzor volt, aki fáradhatatlanul szervezte a mindennapjaikat. Várostörténetet és újkori építészetet, középület-tervezést tanított, valamint általános építészeti szemináriumot tartott; egyéni módszerekkel igyekezett rávenni a hallgatókat a munkára. Nélküle, az ő törhetetlen kitartása és találékonysága nélkül kevesen tudtuk volna átélni a nagy összeomlást. Korompay hajlíthatatlanul tudott egy kitűzött célt követni, míg ugyanakkor a mindennapi élet apró eseményeiben néha teljesen tanácstalanul is állhatott.”
- ↑ Füle Lajos Ybl-díjas várostervező, Korompay György tanítványa, később kollégája, a Városépítés folyóirat 1978. 6. számában így ír nyugdíjasként dolgozó kollégájáról: „...Ezelőtt csaknem harminc évvel kollokváltam nála Városépítéstanból. Mindmáig emlékezetes élmény számomra az a beszélgetés a városi lakóterületekről, közlekedésről. Mert élvezetes beszélgetés volt valójában, nem pedig rosszemlékű vizsga. Az már az ő titka, hogy vélekedéseimből hogyan olvasta ki felkészültségemet, milyen műszer jelezte számára a szakmához való viszonyomat. Azóta is korszerű számonkérő módnak tartom ezt a kedvesen vallató, a vizsgadrukkot levezető formát, a holnapi kolléga iránti megbecsülés kifejeződését. Később valóban kollegák lettünk a VÁTI-ban. Akkor még közelebbről tárultak ki előttem egyéniségének titkai, s még jobban kirajzolódott az az etikai kép is, amit csak az idő képes előhívni. Lenyűgöző szerénység, meggyőző tudás, szakadatlan önképzés és megszégyenítő felelősségérzet a szakma kis és nagy kérdései iránt; így láttuk, ilyennek ismertük meg őt...”
- ↑ Tudása és tevékenysége – még katedra nélkül is – szétsugározva termékenyítően megérintette a településekkel foglalkozó új urbanista generációt, s a ma fellelhető munkáikban vissza-visszatérnek az általa is meghatározó jelentőségűnek ítélt elvek: rész és egész, település és környék, műszaki és emberi, technikai és társadalmi elemek folytonos együttkezelése, tervezés és folytonos kutató kísérletezés (pl. az irodalomjegyzékben jelzett K. T. veszprémi városépítési tanulmányaiban).